Quiz test

Üdvözöllek a blogomon!

Rózsahegyi Áron vagyok és éppen az alkalmazotti munkaviszonyból tartok az önmegvalósítás felé vezető kalandos út valamely kilométerkövénél, rengeteg tapasztalással, munkával és folyamatos önképzéssel a hátam mögött. Ebbe az érzelmekkel teli utazásba szeretnélek téged is beengedni és átadni a tapasztalataimat, a tudásommal segíteni, szolgálatodra lenni. Megosztani, ami eddig történt, ami éppen most történik és azt, amiről még nem is tudok, ami még csak a jövő. 

Nem tudom, merre visz pontosan az utam, de a célokat kitűztem, melyeket látok is a képzeletbeli mozivásznamon. Nyilván lesznek kanyarok, útelágazások, hegytetők, pihenők és völgyek is, de készen állok! Folyamatosan rugdosom a saját seggemet kifelé a komfortzónámból, mert nincs más lehetőségem. A lúzerzónában nagy dolgok még nem történtek! Ennyi! Minden csak egy döntés. De annak a döntésnek komolynak kell lennie. Nem a nagysága, az most nem fontos. Hanem az, hogy ha eldöntötted, akkor végig viszed! Megcsinálod és kész! Bárki bármit mond!

Jesszusom már megint bele mentem, pedig ez mind, mind egy önálló téma, ami megér egy bejegyzést. Na ezért lett ez a blog!

Hiszem, hogy a siker tanulható, melyhez az út a szokásaink megváltoztatásán keresztül vezet!

Blogomban lesz szó családról, munkáról, egészségről, sok-sok személyiségfejlesztésről, online- és network marketingről, számítástechnikai LifeHack tippekről, trükkökről.
Tarts velem!

Kíváncsi vagy, hogy mikor kezdtem el élni, mi volt az, ami „átkapcsolta” az agyamat?

Iratkozz fel a blogértesítő hírlevelemre és már küldöm is, hogy számomra minek a felismerése volt az, ami a legnagyobb változást indította el az életemben!

Ne maradj le semmiről!

Add meg az email címedet és küldöm a friss blogcikkeket.

Kérdésed van? Várom a jelentkezésedet, lépj velem kapcsolatba!

Rózsahegyi Áron
+36 20 922 9797

Dr. Joel D. Wallach

Dr. Joel D. Wallach előadása – A halott orvosok nem hazudnak!

A gyógyítás mestere szerint a normális életkor 120 év lenne Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel-díjra jelöltek.   (Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.) https://youtu.be/xCSYU2KugcA “Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk

Tovább olvasom »
migrén fejfájás HC80 HLBS

Így múlt el a migrénem, fejfájásom már több mint két éve a HLBS HC80-tól – A migréngyógymód ami működik

Gyerekkorom óta migrénnél küszködtem, anyukámtól örököltem. Vannak fejfájásos emlékeim már óvodás koromból is. Általában egész napra kiütött havonta 2-3 alkalommal. Ilyenkor csak a sötét szobában feküdve tudtam átvészelni a napot és úgy éreztem mintha szétrobbanna a fejem. A fényt és a szagokat nem bírtam egyáltalán elviselni. (füst, hipó, parfüm, benzin stb…) A legkisebb szagot is

Tovább olvasom »
malacpersely

Start-számla és Babakötvény 2022. – Lehet, hogy még te sem késtél le róla!

Az igazat megvallva kicsit “belealudtam” a babakötvényes lehetőségbe, de szerencsére 2022-ben változás történt benne, és ennek apropóján ismét előkerült a téma apukám jóvoltából, aki rákérdezett, hogy elintéztük-e már. A válasz egy kétségbe esett “Húha, szerintem nem!” volt, aggódva, hogy esetleg elbuktuk a gyermek születésekor járó 42 500 forintos életkezdési támogatást és annak kamatjait.  Feltéve persze,

Tovább olvasom »
"A legnagyobb hiba, hogy azt hiszed van időd." - Buddha

Az idő nem megy, hanem jön! Az életed megy…

Szerinted megy az idő? Mert szerintem nem!Hatalmas tévhitben élünk! Valaki valamiért, és sajnos azt sem tudjuk, hogy mikor, de átnevezte az ÉLET szót IDŐRE! Lehet, hogy a jó szándék vezérelte, és csak a saját bűntudatát szerette volna palástolni, de annyira jól működött, hogy mára már gyakorlatilag az emberiség nagy része átvette és szinte mindenki ebben

Tovább olvasom »
D3 K2 DK5 vitamin HLBS

D3 és K2 vitamin egyben a DK5 – ismerd meg te is a kapszulába zárt napfényt!

“A csonttörések megelőzésében és a COVID elleni küzdelemben is segít a D-VITAMIN olvasható a semmelweis.hu weboldalon. A D-vitamin fontos szerepet játszik a csontanyagcserében, a daganatok – leginkább a vastagbél- és emlőrák – megelőzésében és a daganattúlélésben, illetve az autoimmum betegségek elleni küzdelemben is. A D-vitamin pótlására javasolt napi dózis nem változott, de az újdonság, hogy a szükséges mennyiségű

Tovább olvasom »
Webshop indítás

A sikeres webshop összetevői – amiről senki sem beszél

Jó, ha az alábbi dolgokkal tisztában vagy, mielőtt webshop indításra adnád a fejedet. Egy kedves ismerősöm – hívjuk Katinak – keresett meg azzal, hogy segítsek neki létrehozni egy webshop-ot, mert akinél elindult attól csak ígérgetést kapott arra, hogy elkészül egy online piactér, de konkrét lépések nem történtek. Az ismerősömnek elege lett, így hát elindult más

Tovább olvasom »

Oszd meg az ismerőseiddel is!

Facebook
Skype
WhatsApp
Print

Az információ hatalom,

A siker tanulható!

Add meg az adataidat és jön az infó